Cégünkről

A Naki Mezőgazdasági Zrt. száz százalékig magyar tulajdonban van. A 60-fős tulajdonosi körből közel negyven személy jelenleg is aktív dolgozó. A menedzsment feladatokat a vezérigazgató irányítása mellett a főágazatok vezetői látják el.  A Cég erőteljesen az alaptevékenységekre, azaz a két fő területre a növénytermesztésre, és az álltenyésztésre fókuszál. A Zrt. legfontosabb értékeként határozható meg a termőföld és az emberi munka. A Cég filozófiája a vezérigazgató Soltész Gyula szavait idézve az alábbiak szerint foglalható össze.

„…Legfontosabb értékünk a föld és az emberi munka. Ezek nélkül sem a Cég, sem a térség nem életképes. Éppen ezért a piaci verseny katalizálta érdekek, csak másodlagosak az emberekkel, a családok egzisztenciájával és a vidék, a falu érdekeivel szemben. Napjainkban azt hiszem ez a legjobban értelmezhető társadalmi szerepvállalás. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a versenyképesség, a profit nem fontos tényező,  de ezeknek mértéke nem szabad, hogy aránytalan legyen a közösség érdekeihez képest...”

Soltész Gyula, vezérigazgató

A Naki Mezőgazdasági Zrt. teljes mértékben elsajátította a rendszerváltozás és piaci igények generálta szemléletváltást, melyet az elért eredmények is bizonyítanak. A Cég menedzsmentje támogatja a hatékonyságot és versenyképességet erősítő innovációkat, beruházásokat. Az elmúlt 10 évben számtalan saját, Uniós és hazai támogatású beruházás valósult meg illetve jelenleg is zajlik. Ennek következményként naprakész világpiaci információk állnak a rendelkezésre a tervezés során, mely képes gyorsan reagálni a kereskedelmi trendekre.

A Naki Mezőgazdasági Zrt.-nek kizárólag alaptevékenysége van, ami a növénytermesztési és állattenyésztési termékek előállítását és elsődleges feldolgozását jelenti. Közvetlen kereskedelmi tevékenységet nem végez, a Vevők általában véve hazai feldolgozók és kereskedők. Az előállított termékek egy része végtermékként vagy a feldolgozást követően az export piacokon is megjelenhet. Mivel a direkt export értékesítés a jelenlegi szabályozás mellett csak nehezen megvalósítható és erős bizalmi tőkét igényel minkét fél részéről, így jelenleg nincs ilyen jellegű külföldi partnerkapcsolat, de a Cég ettől alapvetően nem zárkózik el.

Hírek, aktualitások

Megújult honlapunk!

2008.12.04
Örömmel üdvözöljük Önt új honlapunkon, amelyet a mai kor elvárásainak megfelelően igyekesztünk kialakítani. A modern külső mellett, cégünkről számos hasznos információ áll látógatóink rendelkezésére.

Új képek a galériában!

2008.12.04
Galériánkba újabb képek kerültek feltöltésre.

Beruházások

EMVA támogatásaiból megvalósuló beruházások

Jelenleg az EMVA támogatásaiból megvalósuló beruházások folynak.. A program nagyságrendileg 10 év alatt 1500 milliárd forintnyi beruházással támogatja a honi agrárium hatékonyságát.

Beruházásaink jelenlegi állapota

Itt kaphatnak információkat weboldalunk látógatói jelenleg zajlodó beruházásaink aktuális állapotáról.

Galéria


   
Naki Mezőgazdasági Zrt.
7215 Nak, Nosztány 1
Tel.: +36 (74) 485 - 103; +36 (74) 485 - 210; +36 (74) 585 - 011
Web: http://www.nakimgrt.hu
E-Mail: kozpont@nakimgrt.hu

Copyright (c) 2013. Minden jog fenntartva. Jogi nyilatkozat.